
Hovárh Benedek tagunknak gratuálunk a Zalotay diplomadíj elnyeréséhez!
Tegnap (2025.06.27.) a Váci Szakképzési Centrum Pályaorientációs táborában jártunk. A résztvevő gyerekek a szakkollégium által biztosított eszközökkel és lelkes tagjaink segítségével egy villogó, kitűz elektronikát készíthettek el.
A programra már több éve folyamatosan kapunk meghívást és a visszajelzések is nagyon pozitívak.

Baross Márk Tamás, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar korábbi hallgatója, jelenlegi munkatársa, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégium tagja az idei OTDK-n nyújtott kiemelkedő teljesítményével Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesült.
A Pro Scientia Aranyérem a hazai diáktudományos tevékenység legrangosabb kitüntetése, amelyet az OTDT elnöke, az MTA elnöke és a felsőoktatást felügyelő miniszter közösen adományoz. Átadására várhatóan novemberben kerül sor, az OTDK záróünnepségén.
Gratulálunk!

2025.06.20-án tartottuk meg a III. Labirintusverseny Visszavágó fordulóját.
A verseny célja, hogy a robotok a lehető leggyorsabban kijussanak a labirintusból. A tervezési fázist sikeresen teljesítő csapatoknak a biztosított alkatrészcsomag felhasználásával saját robotot kell építeniük és a hozzá tartozó szoftvert is elkészíteni. A pályán RFID tag-ek vagy piktogramok segítségével van mód tájékozódni.
A verseny különszáma a SPRINT futam, ahol egy egyenes szakaszon a fal érintése nélkül kell a robotoknak a leggyorsabban végig mennie.

A III. Labirintusversenyen 12 csapat indult áprilisban. A visszavágót a versenyzők kérésére rendeztük meg, melyen a 3 legjobb csapat vett részt a 3 képzési formáról:



Az eseményt a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégium szervezte meg Borsos Döníz és Sándor Tamás vezetésével.


A zsűri tagjai:
Visszavágó támogatói:
A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégium szakmai tanulmányutat szervez a 2025-ös SPS Konferencia és Kiállítás programra Nürnbergbe.
Kiegészítő információ: az Embedded World 2026 tanulmányi utat is megszervezzük a szokásos módon!
Esemény honlapja: https://sps.mesago.com/nuernberg/en/expo.html
Kiállítás időpontja: 2025 november 25-27.
Tanulmányút időpontja: 2025 november 24-28. (5 nap, 4 éjszaka)
Kiutazás:
Szállás:



Jelentkezés feltétele:
Befizetendő:
Pályázat adható be az aktív tanulmányi jogviszonnyal (OE-KVK) rendelkező hallgatók által a tanulmányi út támogatására, mellyel szinte a teljes befizetendő összeg fedezhető azoknak, akik a feltételeket teljesítik. A pontos részleteket és feltételeket online megbeszélésen fogjuk tisztázni.
Kapcsolódó tantárgy – Kérjük felvenni!:
| KMVCP1HBNF | C programozás a gyakorlatban |
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 18.
Befizetési határidő: 2025. szeptember 22. (Borsos Döníz, Sándor Tamás – TA.25 készpénzben, utalással egyeztetés után)
A jelentkezőknek tudomásul kell vennie a következőket:
Kapcsolat:
További részletek hamarosan!
Az eseményre várjuk támogatók jelentkezését is:
Szakkollégiumi szobánkat egy új Darts táblával bővítettük, hogy a betérő tagoknak a szakmai feladatok mellett legyen lehetőségük kikapcsolódni is.

A tábla felavatására szerveztük meg I. Darts Est rendezvényünket 2025.06.04-én. Az események végzett és aktív hallgatók is részt vettek egészen a 2021-es végzett évfolyamtól.

A résztvevők emlékérmet kaptak a verseny végén. A legjobban szereplő játékost, Varga Bencét, pedig trófeával jutalmaztuk.

Kérem, hogy aki érdeklődik a nürnbergi út iránt, 2025.06.12-ig töltse ki a következő felmérést.
Szervezés kapcsán felmerült, hogy a szokásos 4 nap 3 éjszakás út helyett 5 nap 4 éjszakás utat szervezzünk. Ebben kérjük a segítségeteket, mert a szállás lefoglalását a napokban indítani kell.
Külsősök jelentkezését csak igen indokolt esetben tudjuk fogadni és +30 EUR/fő utazási hozzájárulás mellett.