Bemutatkozás

A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégium az Óbudai Egyetem Kandó Karának szakkollégiuma, mely évtizedes múlttal rendelkezik. Fő profilja a kari – kötelező tanulmányokon felüli – műszaki élet fellendítése, egy összetartó, a szakma iránt érdeklődő és fejlődni vágyó, jó hangulatú csapattal. A Szakkollégiumnak nem csak aktív jogviszonnyal rendelkező Kandós hallgatók lehetnek tagjai, szívesen látjuk a volt hallgatóinkat, tanárainkat, műszaki szakembereket, leendő villamosmérnök hallgatókat, illetve bárkit, aki érdeklődik a szakma iránt, legyen az középiskolás, egyetemista, vagy már dolgozó Kolléga. A Szakkollégium különböző programok szervezésével próbálja a tagok tudását bővíteni, érdeklődési körüket támogatni. Rendszeresen tartunk szakmai előadásokat neves szakemberek közreműködésével az iparból, illetve a tanári karból, ezen felül pedig törekszünk arra, hogy minden évben minimum 1-2 versenyt meghirdessünk, ahol nem csak a szakmai tudásukat, hanem a kreativitásukat is összemérhetik a tagok. Ilyenkor egy konkrét verseny kiírás alapján kell megtervezniük és elkészíteniük – természetesen a Szakkollégium támogatásával – egy kézzel fogható eszközt, melyet szakmai zsűri értékel. A Szakkollégium tagja bármikor javasolhatnak programötleteket a vezetőségnek, melyeket a lehetőséghez mentén igyekszünk megvalósítani. A Szakkollégium szoros kapcsolatot ápol az ipar képviselőivel és számos felsőoktatási intézménnyel is dolgozik együttműködésben. Szakmai programokon kívül közösségépítő, szabadidős eseményeket is szervezük.

A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégium jelenlegi vezetősége:

  • Kutatásokért és tudományos életért felelős megbízott személy: Fodor Attila
  • Szakkollégium elnöke: Szabó Gábor
  • Szakkollégium alelnöke: Széles Péter
  • Igazgató: Sándor Tamás

Ha Neked is megtetszett a Szakkollégium, akkor várjuk a jelentkezésed, a https://kando-szakkoli.uni-obuda.hu/jelentkezes/ weboldalon, ahol egy online jelentkezési formula kitöltésével pár perc alatt Te is tag lehetsz!