Embedded World 2025 – Beszámoló

Idén rekord számú jelentkező volt az Embedded World 2025 tanulmányi utunkra, ami 2025.03.10-14. között került megrendezésre. A társaság egy része vonattal utazott Nürnbergbe, mely az Óbudai Egyetem támogatásával valósult meg.

Remek hangulatban telt az első esténk Nürnbergben. A szállás elfoglalása után a városban sétáltunk, majd egy középkori frank étteremben vacsoráztunk.

2025.03.11-én nyitotta meg kapuit az Embedded World 2025 Kiállítás és Konferencia, ahova 41 hallgatóval és 2 középiskolás diákkal érkeztünk a STEM Kiválósági Programból.

Kedden este a kiállítás után a Tucher Sörgyárat (Tucher Privatbrauerei) látogattuk meg, ahol megismerhettük a sörfőzés folyamatát és hagyományát Nürnbergben és környékén.

A szerdai napra több programot is szerveztünk. A délelőttöt az EW25 kiállításon töltöttük, majd a Nürnberg belvárosa alatt húzódó földalatti, sziklába vájt börtön és pincerendszer (Historischen Felsengängen) hosszas labirintusát tekintettük meg. Az angol nyelvű vezetés során megismertük a város történelmét és a sörfőzés hagyományát.

A szerdai föld alatti túra egy kis házi sörfőzde mellett, Hausbrauerei Altstadthof, ért véget, ahol láthattuk a főzőberendezést és eredeti vörös sört (Das Original Nürnberger Rotbier) kóstoltunk.

Megteintettük az AYRER’s Whiskey lepárló szabályozott tárolóját is.

Szerdán ellátogattunk még a kommunikációs (Museum für Kommunikation Nürnberg) és vasút (DB Museum Nürnberg) múzeumba is. A hallgatók kipróbálták a kiállítás interaktív elemeit.

Utolsó németországi esténket Erlangenben töltöttük. Meglátogattunk egy helyi, kis múzeumot és finom vacsorát fogyasztottunk.

Nagyon fontos szakmailag ez a rendezvény a szakkollégiumunk számára, hiszen a tagok itt találkozhatnak a világ összes olyan cégével, akik beágyazott rendszerek valamilyen formájával foglalkoznak. A hallgatók beszélgethetnek az ipari képviselőkkel, előadásokra ülhetnek be, érdekes demonstrációkat tekinthetnek meg. Lehetőség nyílik mintatervékek vagy kedvezmények gyűjtésére is, melyeket projektekhez fel tudnak használni a résztvevők.

Az utat a 2026-os évben tervezzük megismételni.