Rakétaépítés előadás és verseny a Kandó Kálmán Szakkollégium szervezésében

A Kandó Kálmán Szakkollégium legutóbbi on-line rendezvényén 2021.06.24-én a modell rakétaépítés rejtelmeibe vezette a tagjait, illetve a téma iránt érdeklődőket. A rendezvényen rész az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja is. 

A bevezető előadás célja a modell rakétázás egyetemi relevanciájának előtérbe helyezése volt. A nagyobb méretű, egyedi modell rakéták elkészítéséhez számos mérnöki feladatot kell megoldani, melyek nagyon tanulságosak a fiatal hallgatók és mérnökök számára. 

A prezentáció során bemutatásra került a modell rakétázás általános fizikája, illetve az is, hogy a projektekben fellépő mért mennyiségeket és jellemzőket matematikailag hogyan kell értelmezni. Ezt követően a modell rakéták típusai, illetve általános felépítésük került ismertetésre. Az előadó, Takács Dániel, az Automatizált gyártórendszerek modulon frissen végzett villamosmérnök, kitért a rakétamotorok osztályozására, illetve a hajtóanyagok fajtáira és tulajdonságaira is. 

Demonstrációs célból egy korábbi projektjéből (modell rakétamotor tesztpad), illetve egy modell rakétaépítéssel foglalkozó csapat (ARIS) néhány munkájáról is illesztett be képeket, hogy feltárja a különböző mérnöki feladatokat (pl. NYÁK tervezés, rakéta motortervezés, CFD szimulációk, stb.). 

Az előadása végén az EUROC nevű modell rakéta versenyre hívta fel a figyelmet, melyet egyetemistáknak rendeznek, és minden év októberében kerül megrendezésre Ponte de Sorban (Portugália). A verseny célja legalább 1kg hasznos terhet (CubeSat, CanSat) feljuttatni a megadott 3000 vagy 9000 méter magasságba, ahol az a rakétából kidobásra kerül és a visszatérés során mérési adatokat gyűjt a légkörből. Az egység(ek) biztonságos visszahozása ejtőernyővel történik. 

Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán a Kandó Kálmán Szakkollégium támogatásával alakult egy Spacenetiq nevű csapat, akiknek célja, hogy a 2022-ben megrendezésre kerülő EUROC versenyen megméressék magukat. A jelenleg 18 hallgatóból álló csapat számára az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar laboratóriumaiban és műhelyében fognak folyni a munkálatok, illetve a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégium és leendő szponzorok nyújtanak anyagi támogatást a projekt részére. 

A Spacenetiq csapat előreláthatólag egy kb. 2-3m magas és 50-70kg-os modell rakétát fog építeni a versenyre, mellyel a 9000 méteres magasságot célozzák meg. A rakéta vezérlését ARM architektúrájú, redundáns STM32 mikrokontrollerek fogják biztosítani a számtalan szenzorból (pl. gyorsulásmérő, nyomásmérő, GPS, stb.) származó adatok és egyéb irányítási algoritmusok alapján. A Kandó Kar STMicroelectronics laborját az STMicroelectronics SA Magyarország régóta támogatja. 

A rakéta tolóerejét pedig egy hibrid (Paraffin + Dinitrogén-oxid) hajtóanyagú motor fogja biztosítani, melynek a maximális tolóereje kb. 3-4kN lesz. A repülés során pedig egy grafikus felhasználói felület tudja majd biztosítani, ahol majd nyomon lehet követni a rakéta állapotát és a mérőegységek (pl. CanSat) eredményeit. 

A Spacenetiq csapatába még zajlik a tagfelvétel összesen 30 főig. 

Vetathon versenyfelhívás

Kedves Kandósok!

Az Óbudai Egyetem az Állatorvostudományi Egyetemmel közös hackathon rendezvényt hirdet.

A maratoni – 24 órás – verseny alatt, a 4-6 fős csapatoknak kell egy probléma megoldására javaslatot tenni és a rendelkezésre álló eszközökkel a megoldást valamilyen szinten demonstrálni is.

A cél az, hogy a maratoni ötletversenyen a két tudományterület (az állategészségügyi és a mérnöki) összekapcsolásával valós problémákra új megközelítésű – akár a pandémiás helyzeten is túlmutató – megoldásokat kapjunk, amelyeknek konkrét hasznosítása is elképzelhető. Elvárás a versenyzőktől többek közt az, hogy a feladatmegoldásba beépítsék az állatorvosi, illetve mérnöki tudásukat.

Utóbbi esetén kiemelten a mesterséges intelligencia eszközeit, a nagymennyiségű adatok elemzését és/vagy a szenzorok alkalmazását érvényesítsék. A csapatok önállóan dolgoznak majd, a verseny teljes ideje alatt segítséget kérhetnek, a két szakterületet és az üzleti tapasztalatokat is képviselő, támogató szakemberektől, a mentoroktól.

Az esemény honlapján minden további szükséges információt megtalálhattok, és ott van lehetőség a regisztrációra is. 

http://www.vetathon.tech/

https://www.facebook.com/VETHATON/

A regisztráció mindenképpen egyénileg kell, hogy megtörténjen. A csapatok alakulásának a holnapi MeetUp rendezvény ad majd otthont. Ennek az eseménynek pont az a célja, hogy egy moderátor segítségével a hallgatók megismerjék egymást és tudjanak kialakulni olyan csapatok, melyben mind a két egyetem hallgatói részt vesznek. Itt is lehet jelezni, ha páran már összeálltak és úgy keresnek további csapat tagokat. Aki már előzetesen regisztrált, az meghívót kap a holnapi rendezvényre, amely MS Teams felületen fog megvalósulni és ott lesz lehetőség bemutatkozó anyagok megosztására egyéb információ cserére, adatbázis kialakítására stb.

Bővebb tájékozódás céljából Keresztszeghy Fruzsinához tudtok fordulni az alábbi címen:  Keresztszeghy.Fruzsina@univet.hu

Üdvözlettel:

A Kandó Kálmán Szakkollégium vezetősége

Ipar az Egyetemre Megy

BoschWürth ElektronikTexas Instuments és KKSZK közös DC-DC tápegység előadássorozata és versenye.

Pályázati felhívás
PlatformPCB V3
ALLPCB Rendelés
Würth Elektronik projekt alkatrészigények

Időpontok:

Március 6. Autóipar és EMC (BOSCH) Tavaszmező A207-ben, 17:00-tól (90 perc)
Március 20. Tápegységtervezési praktikák (TI) Tavaszmező A207-ben, 17:00-tól (90 perc)
Március 27. EMC a PCB-n (WE) Tavaszmező A207-ben, 17:00-tól (90 perc)
Április 20. Nyák terv, BOM határidő
Június 4. Dokumentáció leadás
Június 5. EMC Workshop, prezentáció

Würth Elektronik EMC előadás

Lorandt Fölkel előadás perezentációs anyaga

Tápegységtervezési praktikák (Texas Instruments) anyagok:

Reduce buck-converter EMI
Power topologies
Prezentáció

Kandó Kálmán Szakkollégium igazgatói pályázat

A Kandó Kálmán Szakkollégium igazgatói pályázatot ír ki. A Szakkollégium működését a Szakkollégiumi Igazgató irányítja, aki a Szakkollégium felelős vezetője, ügyel a Szakkollégium működésének szabályosságára, biztosítja a kontinuitást a Szakkollégiumban évente cserélődő tisztségviselő váltások közepette.

A pályázat teljes anyaga itt elérhető.